a38

Kispál antológia II. az A38-on, avagy Ágy, asztal, tv meg Sika, kasza, léc
by csillag

Sok víz lefolyt már a Dunán a legutóbbi ilyen koncert óta, ám egy érzés megint a fedélzetre vitt (és alant patkányok úsztak át a folyón). Mert nekem az Ágy, asztal, tv volt az első. Ez volt az az album, amelyikhez először sikerült hozzájutnom, miután elhatároztam, hogy komolyabban érdeklődöm majd a zenekar iránt.
A helyszín – a hajó – már ismerős volt, ami jó. Ismerős arcok is voltak, talán az első antológia koncertről. Vidám volt a hangulat már a legelején is, mielőtt még a zenekar a színpadra lépett volna. Amire vártunk is eleget… több mint fél órát csúszott a kezdés, ami akkor elég soknak tűnt, de így utólag nem. Megérte, persze, várnék én sokkal többet is kedvenc zenekaromra. De addig is: cirkuszt és kenyeret a népnek. A nép csinálta magának a cirkuszt (egy-egy Kispál-klasszikus éneklése bemelegítésképp’), aztán a színpad adott zenekart.
Sikerült közvetlenül a színpad előtt lennem végig, és hát nem kegyelmezett senki: versenyeztek, kinek sikerül hamarabb leverni a vesém, de figyeltem őket és mégsem. A szomszédok kezéből néha repült a sör, orromról szállt a megfejtők pora.
Részletesen sajnos nem tudok beszámolni az estéről, annyi maradt meg bennem, hogy összességében nagyon jó volt a koncert. A hangszerek is jobban szóltak, mint a múltkor (1.-2. album), az elején volt torz talán picit, de az belefér. A közönség is meg lett énekeltetve jól, a Zsákmányállat alatt ráadásul direkt. Szóval volt ének, zene, na meg tánc: Kispál András nagyszerű Jackson-imitációját a közönség hangos ovációval jutalmazta, és villantak is a vakuk ezerrel. Amúgy Kispi nagyszerű volt aznap este, a Rezervátomot is hozta jól, nem úgy, mint egy nappal később Gödöllőn…
Lecsó nagyon jó volt – hát igen, már elképzelhetetlen nélküle egy Kispál koncert. Bandival nemtom, mi történt aznap este, de tudta a Jutka szövegét, az elejétől a végéig… meg persze tartotta a kapcsolatot a közönséggel, ahogy szokta.
Dió megint egy külön kis helyet kapott, ami már nem volt annyira zavaró, mint először, csak az egyik szám alatt lett mellőzve egy picit, amikor ő énekelgette a szöveget, de a „nagyszínpad” már másképp játszott. Persze a Tingli-tangli alatt minden tekintet rá szegeződött, mint ahogy a 2 lemez közötti szünetben is, amikor részleteket olvasott fel egy ’94-ben íródott Kispál-kritikából, ami egy szebb napokat látott újságban (asszem a Hello volt az) jelent meg, aminek a címlapján egy hajdanán elég népszerű együttes látható (Bonanza Banzai). Azóta mind a magazin, mind a B. B. megszűnt – de szerencsére a Kispál és a Borzra nem hatott a rossz környezet, ők itt vannak még ma is (az én legnagyobb örömömre), ha egy kicsit megváltozott felállásban is (gondolok itt a dobos-cserékre). Ó igen, Mike… őt még meg sem említettem, pedig szép, pontos dobolásának köszönhetően jobban szóltak a számok, mint a lemezeken.
Kedves Kispál és a Borz! Úgy szeretlek, azért amit olyan jól csinálsz velem!
Csók mindenkinek…
csillag