Kispál: Tokkal, vonóval

http://www.epresso.hu/component/opt ion,com_content/task,view/id,5755/I temid,101/
A tavalyi koncert után immáron másodszor léphetett színpadra a Művészetek Palotájában a Kispál és a Borz, vonóstrióval és Leskovics Gáborral kiegészülve. Habár nem játszották a sokak által skandálva követelt Csigát, és idén Bóra Áronnak sem született gyereke, kaptunk inkább Németh Jucit, és két új számot.
Én, mint koncertrejáró egyén, már szinte elvárom, hogy fél óra sorban állás, és sörszagban aszalódás után egy marcona biztonsági őr végigtaperoljon a lapátkezeivel, szúró- és vágófegyverek felől érdeklődjön, majd átlósan félbetépett jegyemet kezembe nyomva beljebb tuszakoljon az esemény helyszíne felé.



Többek közt ezen körülmények hiánya miatt is tartottam még tavaly furcsa választásnak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. Idén már nem. A kultúrált folyosón végigsétálva egy öltönyös fiatalember és egy kiskosztümös hölgy udvarias mosollyal kérdezte, hogy lennék-e oly szíves, hogy átadom neki a belépőjegyem. Ezután letaperolatlanul, egészben maradt jeggyel ültem kényelmes helyemen, és meredt szemmel vártam a csodát, ami nyolc óra után pár perccel kezdetét is vette.


A hangverseny a „Tegyetek el befőttet” című kompozícióval nyitott (hiába, a hely szelleme), a vonósok már ekkor elkápráztattak, és az egybefont „Tejjel kifli – Zsákmányállat” alatt padlón koppant az állam, és a koncert végéig nem is bírtam összeszedni onnan. Ennek egyik oka, hogy a számok jó részét (mint ahogy azt már Loviéktól megszokhattuk) erősen átdolgozva tárták a nagyérdemű elé, az egyik legjobb példa erre a „Nyár volt s blúzát a szél…” ezen változata. Ha Ray Charlest, Horváth Charliet, és egy húszas évekből idekeveredett bárzongoristát ráuszítanánk egy Kispál-klasszikusra, a végeredmény valahogy így szólna.

A bárzongorista visszatért később az „Egy fiú ágyában” refrénje alatt, beelőzve egy hegedűszólót, amikből szintén volt bőven. A Szabó Attila vezette vonóstrió számos ponton fontos szerepet kapott, de tehetségüket legjobban a „Múlató” végén domboríthatták ki, ahol teljesen átvették az irányítást, és akkorát alakítottak, hogy a rengeteg kispálos a nézőtéren eközben köpni-nyelni sem tudott.

Nagy pillanat volt még az „Egy az egybe (csak maga)” mandolinos kísérettel, a „Keringő”, amit a vonósok egészen új szintre emeltek, illetve két új szám, ami majd csak a dupla CD-n fog megjelenni október 15-én, az „I like Gemenc” és a „Van-e nálatok alkohol”. Aki türelmetlen, tuti megtalálja őket youtube-on is. Vendégszerepelt Németh Juci, aki az Anima Sound Systemből lehet ismerős. Ő két számot énekelt duettben Lovasi Andrással, a zenekar egyik legismertebb számát, a „Ha az életben”-t, és a nélküle előadhatatlan „De szeretnék”-et. A szövegekkel valamelyest hadilábon állt, de mivel a hangja jó , és a szövegnemtudás művészetét kellő mennyiségű bűbájjal űzte, megtapsoltuk őt is.




Sajnos a koncert végén Bóra Áron dobost búcsúztatták a zenekar tagjai és a közönség, ugyanis kénytelen elhagyni a Kispál és a Borz kötelékét. Munkája és (tavalyi MüPa koncert ideje alatt született) gyermeke mellett nem tud teljes értékű tagként részt venni a zenekar munkájában. De emellett megtudhattuk még, hogy Lovasival is kötekednek a biztonsági őrök, amitől ők tudják hogy fontosak (Presszórock), meg hogy a MüPa színpadán csak csavaros üveggel lehet sört inni, a „Menjél Messzebb” egy gonosz dal, a Csigát skandáló tinilányok idegesítőek, illetőleg nem célszerű vaslakattal dobálni a keverőpultos manuszt, mert egészségtelen. Egy szó mint száz, Lovasi is formában volt, a zenekar kitett magáért, és…

Jó volt, na.

És ez volt az első koncert, ahol nem öntöttek le sörrel.
Éljen a MüPa!