Bejelentkezés

Keresés



Gyorsmenü:
Hírek
Koncertek
Zenekar
Történet
Lemezek
Tagok
Média
Fotó
Sajtó
Videó
Közösség
Vendégkönyv
Kérdések
Fórum
Mühely
Kapcsolat

Flash mentes verzió



« vissza
Szerző Beszámoló

A38 antológia 3

Olyan negyed 8 körül vágtam neki, szépen elsétáltam a körtérig, nem túl jó hangulatban, mert Zsófi elment ezen a héten Körmendre, illetve a környékére, interjúzni. Kicsit egyedül vagyok. Szóval meg voltam zuhanva.

8ra kellett találkoznom egy Kispál listás emberrel, aki megvette a jegyemet, annyit tudtam róla, hogy hasított, barna bőrkabát, talán piros bojtos sapka. Álldogáltam a hajó korlátjánál, lestem a szállingózókat, cigiztem, aztán befutott a srác. Kiderült, hogy nem is ilyennek képzelt el, mondjuk én se őt. Boltoltunk, aztán kicsit csevegtünk az egyre hidegebb estében.

Valamikor fél körül lehetett bemenni, így kicsit jegecesen húztam be, volt még háromszáz pénzem, és pont ennyibe került a pohár sör, Stella (inkább, mint a Borsodi, blöe). Így persze nem volt pénzem ruhatárra, de csak egy sapekom, meg a kardigánom volt. Szóval leültem a lépcsőre, figyeltem a népeket, és egyre jobban hiányzott némi társaság, vártam Vierret. Csak nem voltam biztos benne, hogy jön-e?

Aztán kezdtek ismerős arcok fel-feltünedezni, Marque (boldog szülinapot!) és baráti köre, Xhris, beszélgettem is.
Közben olyan negyed 10 környékén kaptam egy smst Vierretől, hogy ‘Ugye késnek?’. Persze válaszolni nem tudtam, de az tisztázódott, hogy nem leszek egyedül. Kezdtem felvidulni. Orientálódtam a bejárat felé, ahol közben szép sor alakult ki, és egy háromfős, idióta-részeg banda lezser mozdulattal leöntött fél liter VBK-val. Nem mondtam semmit, csak néztem őket, mire bocsánatot kértek. Inkább leültem a lépcsőre.

Bori olyan háromnegyed 10 után ért a sor végére, helyből a koncertterembe orientálódtunk. Dumáltunk, de nemsokára kezdtek.

Hát én nem tudom. A modellezés almával-t élből kihagyták. A Lovasi egy kis összefoglalóval kezdte, hogy amikor az ‘Ül’ készült, akkor épp válságban volt a zenekar, két hétre fel is oszlottak, és ettől a lemeztől féltek leginkább. Épp ezért kicsit átgyúrva játszák. Aztán elkezdték.
Az nagy jópont volt, hogy a nyitódarabot a demó szerint játszották, úgy jobb. Utána kezdett kicsit gázos lenni. Láthatólag, vagy félreérthetőleg, a Lovasi lenézte ezeket a számokat, kicsit mintha szégyellte volna őket. És ez nem tett jót a dolognak, mert elbóhóckodta rendesen. Alig volt három-négy olyan, amit igazán élvezni lehetett. Közben Borival felváltva fotóztunk, Bori gépével, én otthonhagytam az enyémet.


A Bálnáktól láthatóan többet vártak, csak azt meg elbízták, vagy mi. Alapjában jobban ment, mint az Ül, csak itt szegény Kispál Bandi cseszte szét a dolgokat, a nézőtérről figyelve olyan volt, mintha a közepénél elfelejtette volna a számokat. Mást játszott, tévesztett, hamisan pengetett, csak a végére szedte össze magát. Itt is volt három négy jó szám, de én közben beszélgettem(!), míg játszottak, pedig ilyet csak unalmas koncerteken szoktam.

Alapvetően egy tizes skálán, asszem 3,5-öt adnék a zenekar tegnapi teljesítményére. Kiemelném viszont Dió és Zwecker Misi játékát, mert csak őnekik köszönhető, hogy tegnap nem hullott atomjaira a zenekar. Kicsit sokallom ezért a koncertért az 1600 Ftot. Olyat kéne játszani, amihez kedv is van, amolyan kötelességből gályázni, ebben a szakmában, nem lehet.

Andrások, valamit nagyon elbasztatok!
http://blog.patito.hu/index.php?p=717